„Mint egy szempillantás, úgy telt el az a három nap, amelyet az öreg Barbius savariai ügyeinek elintézésére szánt. Mikor újra felszálltak kocsijukra, s a scarbantiai kapun kirobogtak, még egyszer visszanézett Savaria ragyogó tetőire és büszke falaira, s fájdalmasan gondolt fiára, akivel éppen most akarta közölni végleges elhatározását, hogy idetelepíti Savariába. El is búcsúzhatunk a fiatal Barbiustól, bár ő még nem tudja, hogy valamikor milyen fontos szerepe lesz a város életében, és hogy ő is Lepidus és annyi más római sorsára jut: ő sem látja meg többé Itália kék egét. Viszont Savaria kárpótolja majd mindenért: nemcsak pompás keretet ad ottani életének és munkájának, hanem közéleti megtiszteltetésekkel is elhalmozza. Bizonyos, hogy Tiberius Barbius egyik nagy embere lett a városnak, s ebből következtethetjük, hogy a borostyánüzletet rendkívül fellendítette. Megmaradt egy oltárkő, amelyet ő szentelt a felséges Isisnek, nyilván azért, mert valamelyik nagyobb üzlete fényesen sikerült. Ez a kő elmondja, hogy a városi tisztviselők ranglétráján egyre följebb haladt; előbb aedilis volt, majd főpap és a város polgármestere. Íme, ismét egy Barbius, aki a polgári kötelességek teljesítéséből is becsületesen kivette a részét…”
