A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket — „eszményi” cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen „jól bántak vele”, „semmi baja sem volt” — sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: „…Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele..” Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, „amely — az Édes Anná-ból idézünk — egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét.”
